Major neurokognitív betegségek

A major neurokognitív betegségek 50–70 százalékáért az Alzheimer-betegség tehető felelőssé. Tünetei jellegzetesen 65 éves kor körül jelentkeznek, epizódikus (idő és helyszínek felidézésére, illetve megjegyzésére vonatkozó) memóriazavar és tájékozódási problémák képében. A háttérben a tau és amiloid fehérjék toxikus felhalmozódása áll a funkciókért felelős agyterület: a halántéklebeny mélyén elhelyezkedő hippokampusz környezetében. A kóros fehérje főként a homloklebeny irányába terjed, így a későbbiekben annak funkciózavara is bekövetkezik, valamint a memóriazavar egyéb elemekre is kiterjed (tanult mozgásminták, cselekvések, tényadatok felidézése stb.), illetve jelentős személyiség- és hangulatváltozás is kialakul.

 második leggyakoribb (mintegy 30 százalék) forma a diffúz Lewy-testes betegség (DLTB). Az ilyen esetekben az α-synuclein nevű fehérje felhalmozódása mutatható ki a középagyban, a hipotalamuszban és a substantia innominata nevű agyterületeken. E területek érintettsége kapcsán típusos tünetek a mozgás elindításának nehézsége és az izmok merevsége (parkinsonizmus), vizuális hallucinációk és változó mértékű kognitív teljesítménycsökkenés. A mozgászavar magyarázata, hogy a középagy és a bazális ganglionok rendszerének összeköttetése lényegbe vágó a mozgás elindításában. A betegséget sok esetben súlyos autonóm szabályozási zavarok kísérik, például a vérnyomás ingadozása és izzadási zavarok. Ennek oka az autonóm szabályozás fő centrumának, a hipotalamusznak a korai érintettsége. Bizonyos esetekben a betegség sokáig csak mozgászavar formájában jelentkezik, majd évekkel ezt követően jelennek meg az előzőekhez képest enyhébb kognitív tünetek is. Ez utóbbi betegségcsoportot Parkinson-kórhoz kötött demenciaként ismerjük, amely a DLTB-nél kevésbé gyakori. Ritkább, szintén mozgászavarokkal jelentkező synuclein betegségek a kortikobazális degeneráció és a progresszív szupranukleáris bénulás.

Frontotemporális demenciában (FTD), amely az esetek 10–15 százalékát teszi ki, az abnormális tau mellett egyéb kóros fehérjék is jelen vannak, mint a TDP-43, a FUS vagy a progranulin, ezért az előbbiekhez képest jóval nehezebb az elkülönítés és több alkategória is kialakítható. A kóros fehérjék az Alzheimer-kórtól eltérő terjedést mutatnak, elsőként a homloklebenyben jelennek meg, így az elsődleges tünetek a kifejezett viselkedés- és személyiségváltozás (viselkedésvariáns) vagy a beszéd képzésének zavara a motoros beszédmező érintettsége miatt (primer progresszív afázia). A későbbiekben a halántéklebeny károsodása miatt memória- és beszédértési zavarok is kialakulnak.

Elmondható tehát, hogy nagyrészt taupátia miatti sejthalál okozza az említett neurokognitív betegségek nagyobb hányadát. Emellett hangsúlyozandó, hogy a kórformák mind a patológiás fehérje, mind az érintett agyterületek tekintetében jelentősen átfedhetnek egymással (például Lewy-testek megléte okán még nem zárható ki a taupátia betegségcsoport). Ilyen módon elkülönítésük sokszor komoly kihívást jelent, diagnosztikai tudásunk azonban az elmúlt évtizedekben óriási mértékben növekedett.